Farsa Allegoriche
Amint azt már a címből is sejteni lehet, egy korabeli hangulatú vásári színjátékot láthatunk
a menyasszonyról, amely teljes egészében a képzelet szülötte. Ez azonban nem jelenti azt, hogy
minden történeti alap nélkül született volna. Ebben a korban, az érett, kiteljesedett reneszánsz idején
már minden valamire való olasz főúri udvarban látványos felvonulásokat rendeznek az ünnepi
alkalmakkor a városi polgárság számára és ilyen udvari színjátékokkal színesítik az udvar
zártkörű ünnepségeit, amelyek aztán idővel az utcára is kiszivárognak és a köznép számára is
megtekinthetőkké válnak.
Rövidlátó Cuppido
|
Jó példa erre a Rudolf boroszlói püspök által vezetett magyar követek útja Nápoly felé. A
beszámolók alig győzik felsorolni, mennyire igyekezett a küldöttség feltűnést kelteni vonulásával,
végig az olasz városokon át, egészen Nápolyig, ahová nyárutón érkeztek meg. Természetes tehát,
hogy érkezésük, jövetelük célja és a minden bizonnyal ekkor tartott, követek általi esküvő bőséges
okot szolgáltatott az egyébként is szokásos karneváli felvonulások és látványosságok megrendezésére. A
történészek három ilyen allegórikus játék előadásáról tudnak, amelyet ebből az alkalomból a
nápolyi királyi udvarban bemutattak, s ezek közül egynek a szövege latinul fenn is maradt.
Vénus és Pallas Athéné
|
A történet arról szól, hogy Apollón isten felismeri Beatrix hercegnő erényeit és három kísérőt
adnak mellé, akik ezentúl megkönnyítik majd útját egészen a túlvilágig. Ezek a Kísérők a
Szépség, a Tisztesség és maga Apollón. Ezen allegorikus alakok a színpadon megjelenve
magasztalják a hercegnő adottságait és tulajdonságait, bibliai és mitológiai alakokhoz
hasonlítják őt, majd maga Apollón is leszáll az égből, hogy a saját szemével győződjön meg
mindezekről, majd mikor Beatrixet még a mondottaknál is tökéletesebbnek találja, lantját
ajándékozza neki és biztosítja róla, hogy élete még a mondottaknál is boldogabban telik majd,
a túlvilágon pedig csodás harmónia várja.
Reneszánszék
|
Ez a szöveg adta az alapötletét annak, hogy nyomán egy ilyen allegorikus játékot a Reneszánsz
Királyi Esküvő programjai közé megalkossunk és színre vigyünk, hiszen ennek a kornak olyan
jellegzetessége ez, amely kiválóan illeszkedik Mátyás olasz mintára szervezett, reneszánsz udvarának
életéhez. Amint azonban azt láthatjuk, a mi allegórikus játékunk - bár ötletét kétségtelenül
és felismerhetően a leírt farsa adta - lényegesen bővebb, váratlan fordulatokban bővelkedőbb
és természetesen az esküvőhöz konkrétabban kapcsolódó, ezért mondhatjuk tehát, hogy teljes
egészében a képzelet szülötte.
Éjszaka Mátyásnál
|
Előadásmódját tekintve is érdekességnek számít ez a játék. Bár, mint azt már említettük, ekkor
már az érett reneszánsz éveiben járunk, a játék előadásmódja mégis inkább középkoriasnak tűnik.
Ennek oka az, hogy a színházi reneszánsz egész Európában egy kicsit megkésett a képzőművészeti,
zenei vagy irodalmi reneszánszhoz képest, a főúri udvarokban és a piactereken egyaránt még a
késő középkor stílusában játszanak a vándortársulatok és mutatványosok. Az ő egyik sajátos bájú
színjátszási módjuk volt a képmutogatás és a tabló előadása, amelynek közkedveltségét mi sem
bizonyítja jobban, mint az, hogy hazánkban még a XVIII. században is szívesen nézett a
közönség ilyeneket.
Effektek és furulya: Kelemen János
|
A képmutogató előadást általában egy mutatványos, esetleg egy-két zenész
közreműködésével adta elő, s elbeszélése során festett képekkel illusztrálta történetét. A tabló
viszont igazi színjátékos műfaj volt, amelyben az elbeszélést többnyire élőképek sorozata illusztrálta
és egészítette ki, ám idővel ezek az élőképek egyszer-egyszer meg is mozdultak már, játékpillanatokat
hozva az állóképek sorába. Mai szemmel nézve nem igazi színház ez persze, de egy olyan előadás,
egy olyan színpadi produkció, amelynek elragadóan naiv bája, groteszk mozdulatlansága, sajátos humora bizonyára
kellemes szórakozást jelent a mai nézőnek is. Olyan világba visz el bennünket, amelyet manapság,
az igazi színház korában (?), alig-alig láthatunk...
|